2018/2019-es tanév

Erdőn, mezőn, Erdélyen át – HAT-18-01-0972

DSCN0700

A Határtalanul! 2018 Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek pályázat keretében 7. évfolyamos tanulóink négy napos határon túli kiránduláson vehettek részt Erdélyben 2019. május 25-28. között.

A kirándulást megelőzte egy előkészítő óra, amelyen tanulóink megismerték a Romániában élő magyarság létszámát, történetét, jelenét; az államhatáron kívüli elhelyezkedés történelmi okait; a Romániában élő összlakosság etnikai összetételét. A tanulmányi kirándulás részletes programját csoportonként dolgozták fel és ismertették egymással plakátok segítségével. Végül megismerték a toleráns és kooperatív viselkedés alapszabályait is.

Tanulóink nagy izgalommal várták az utazás napját. Első nap a határ átlépése után hamarosan Nagyszalontára érkeztünk, ahol látogatást tettünk a felújított Csonka-toronyban berendezett Arany János Emlékmúzeumban. Rövid továbbutazással értük el Nagyváradot, a „Pece parti Párizs”-t. Itt felkerestük az Ady emlékmúzeumot, koszorút helyeztünk el a költő szobránál. Nagyváradi sétánk keretében előadást hallgattunk meg a szecessziós építészetről, amelynek jellegzetes épületei itt alapozzák meg a leginkább a város képét. A Püspöki székesegyházban megtekintettük a Szent László-hermát és egy diák elmondott egy Szent László-legendát. A Királyhágón, a Partium és a történelmi Erdély határárán átutazva érkezünk kalotaszegi szálláshelyünkre.

Másnap reggeli után a Tordai-hasadékhoz utaztunk. A kirándulás során felidéztük a hasadékhoz tartozó Szent László-legendát. Tordán, látogatást tettünk a sóbánya hatalmas föld alatti termeiben. Itt előadást hallgattunk meg a só útjáról. A kémiai tantárgyhoz kapcsolódóan megvizsgáltuk a só összetételét, élettani hatásait. Kolozsváron rendhagyó városnézésünket vendéglátó diákjaink tartották. Elmesélték, hogy mit jelent nekik Kincses Kolozsvár történelmi múltja és jelene, ők hogyan látják a várost. A városnézés alatt felkerestük Mátyás király szülőházát és szobrát, a Szent Mihály-templomot.

A harmadik napon, Csíksomlyón felkerestük a kegytemplomot, majd a Gyilkos-tóhoz utaztunk, ahol felidéztük a tó kialakulásának mindhárom legendáját. Kirándulásunkat a Békás-szoros szűk szurdokvölgyében folytattuk. Korondon látogatás tettünk egy helyi fazekas kézműves műhelyében, majd a Firtos és Tartod várának legendájával ismerkedtünk meg. Farkaslakán Tamási Áronra emlékeztünk az író síremlékénél.

EFOP 3.3.5-17 Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai közösségi program kísérleti megvalósítása

Bentlakásos idegen nyelvi táborban jártak az ötödik osztályosok 2019. 06. 17-21. között Szarvason. Szállásunk az Ifjúsági Vendégházban a Körös partján volt. A program elsősorban ötödikes diákok számára kínált élményszerű, játékos ismerkedést egy idegen nyelvvel a háziállatok és a vadon élő állatok témaköreiben. A folyamatos kommunikációra épülő, motiváló, mozgásos tevékenységek, melyek a korosztály közösségi létének és idegen nyelv használatának erősítését célozzák, végig kísérték a heti programot. A program kötelező elemei mellett volt sok szabad programunk is, amikor fürödtünk, moziba mentünk, ismerkedtünk Szarvas város nevezetességeivel. A hét közepén pedig kirándulni mentünk Ópusztaszerre a Nemzeti Történelmi Emlékparkba, ahol megtekintettük a Feszty-körképet és a Skanzent is. A szellemi táplálék mellé bőséges, napi ötszöri étkezést is kaptunk. Utazásainkra modern, klimatizált buszok szállították a kis csapatot, és a program keretében minden tanuló kapott egy ajándék tisztasági csomagot. Mindenki sok élménnyel és kibővült szókinccsel érkezett haza. Köszönjük az iskolavezetésnek, az angol szakos kolléganőnek és a két közösségi szolgálatos fiatal segítségét, hogy a tervezett programjaink megvalósulhattak.

 

Nagyszénás, 2019. 06. 24.

                                                                                                                                                                                                                                                          Kunstár Anna

Ballagás 2019.

ballagás ballagás2

Tanévzáró 2019.

évzáró évzáró1

Robotcsámborgás a Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskolában

Az IKT MasterMinds Kutatócsoport néhány tagja által létrehozott Robotcsámborgás című program keretében Szelezsánné Egyed Dóra sikeres pályázata jóvoltából 2 héten keresztül lehetősége volt iskolánk tanulóinak megismerkednie a BlueBot padlórobottal és a ScottieGo! interaktív társasjátékkal , melyekkel a kódolás alapjait gyakorolhatják a gyermekek élményszerűen. A villogó, zümmögő robotbogárkát a tanulók irányíthatták különböző pályákon. A tanulók az alsós angolórákon és felsős magyarórákon  használták, az elsősök  pedig matekozhattak Zümivel, akit nemcsak kézzel, de IKT –eszközökkel is lehet irányítani. A 2- 3. évfolyam tanulói is megismerték egy bemutató keretében. Még a kézilabdaedzésén is tudtak vele játszani a gyerekek. A ScottieGo! – val a programozás magasabb szintjére léphettek a tanulók, és már a másodikosok is tudtak vele kódolni. A játékok szenzációsan fejlesztik a gyermekek algoritmikus gondolkodását, miközben hihetetlen élményt is nyújtanak számukra. A kiemelt bánásmódot igénylő tanulóknál is jól alkalmazható fejlesztésre és tehetséggondozásra is. Az iskolai könyvtári foglalkozások keretében bárki kötetlenül élvezhette a játék örömét. A gyermekek lelkesedését látva úgy gondoljuk, hogy iskolánk tanulói is nagyon boldogok lennének, ha nálunk is csámboroghatna néhány robotka. Köszönet illeti Fári Jánost és Mataisz Zsuzsannát, akik biztosították ezt a lehetőséget iskolánknak.

EFOP-3.3.5-17-2017-00038 „Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása a Békéscsabai Tankerületi Központnál”

A Békéscsabai Tankerületi Központ az EFOP-3.3.5-17-2017-00038 azonosító számú „Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása a Békéscsabai Tankerületi Központnál” elnevezésű projektet valósítja meg 2018. és 2019. évben. Az elnyert támogatási összeg: 232 650 000 Ft. A projekt megvalósításának időtartama 18 hónap, 2018. 03. 01 – 2019. 08. 31. Az iskolai közösségi programokba bevonni kívánt tanulók létszáma 4653 fő, 19 megvalósító köznevelési intézményben.

A „Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása a Békéscsabai Tankerületi Központnál” című projekt keretében a pályázó, a tervezett új NAT-hoz igazodó szakmapolitikai céloknak megfelelő, nem-formális nevelési-oktatási tevékenység keretében megvalósuló, tematikus tanulási alkalmak lebonyolítását látja el.

A bentlakásos és napközi formában megvalósuló tematikus tanulási alkalmak lebonyolítása a felhívásban foglaltaknak megfelelően 2018. június és 2019. június utolsó két hetében történik.

Élménypedagógia iskolán kívül

DSCF5806

2019. 04. 25-én az EFOP 3.3.7-17-2017-00011 pályázat által intézményünk alsós és felsős tanulói közül 38-an részesei lehettek egy újabb iskolán kívüli élménypedagógiás kirándulásnak, melynek helyszíne a szarvasi Arborétumban található Szabaduló szoba és a Mini Magyarország Makettpark volt. A gyerekeket négy alsós tanító néni kísérte el Szarvasra. Miután megérkezett a csoport a helyszínre, az eltervezett feladatoknak megfelelően a gyerekeket az előre megbeszélt csapatokba állítottuk be. A makettparkba az alsó tagozatos gyerekek mentek Rikkerné Filó Beáta és Török Ágnes tanító nénik kíséretében. A szabaduló szobában a felsős tanulók mutathatták meg, mit tudnak. Őket Kiszelyné Balogh Ildikó és Tarné Nagy Zsuzsanna tanító néni kísérte el. A szabaduló szobában 2×6 fős csapatokat alkottunk. Egyik csapat a Titkok kertjébe, a másik csapat pedig a Viharzóna szobába mehetett be. Ezekben a szobákban logikus gondolkodásra, kitartásra, egymás segítésére, összefogásra és jó csapat munkára volt a tanulóknak szükségük. Természetesen iskolánk 6. osztályos tanulói most is bebizonyították, hogy ezek a képességek megtalálhatóak bennük. Volt olyan, aki jó számolással, nagy bátorsággal, gyorsasággal vagy éppen logikus gondolkodással tudta erősíteni csapatát. A Mini Magyarország Makettparkjában is izgalmas feladatok várták a 3. és 4. évfolyamos gyermekeket. Első feladványuk egy keresős feladat volt. Árnyképek segítségével kellett a csapatoknak megkeresniük hazánk kiemelkedő építészeti alkotásainak a makett párjait, mint például az Esztergomi Bazilikát, a Hősök terét stb. Második feladatuk a nagy Magyarország részleteinek kirakása volt, vagyis egy puzzle. A feladatok végeztével a csoportok pihentek egy kicsit,  és lelkesen mesélték el egymásnak az átélt élményeket, izgalmakat, hogy ki miben volt ügyes, ki mivel tudta a csapatát erősíteni.

 

                                                                       Kiszelyné Balogh Ildikó

DSCF5806 DSCF5809 DSCF5823 DSCF5824

Tegyünk együtt környezetünkért!

20190322_154943[1]

2019. március 22-én, pénteken iskolánk az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett immár nyolcadik TeSzedd!- Önkéntesen a tiszta Magarországért akció keretein belül csatlakozott a nagyszénási Gondozási Központhoz. Ez mára már Magyarország legnagyobb önkéntes mozgalmává, illetve Európa egyik legsikeresebb környezetvédelmi akciójává vált. Ebben a tanévben iskolánkat közel 70 diák képviselte, akik ezért a társadalmi munkájukért osztályfőnöki dicséretben részesülnek. Bízunk benne, hogy ezzel a megmozdulással sikerül csökkenteni az illegális lerakók számát, a termelődő hulladék mennyiségének mérséklését valamint megfelelő hasznosítását.

 

                                                                                                                   Bracsok-Ajtai Andrea

20190322_154943[1] 20190322_154542[1] 20190322_150347[1]

SPORT-ÉS EGÉSZSÉGNAP 2019. április 17.

Az alsó és felső tagozat együttes részvételével került megrendezésre v2019. Április 17-én a sport- és egyészségnap. A rendezvény nagy előkészületekkel lett megrendezve, és az iskola pedagógusai is aktívan részt vettek a lebonyolításban.

A megnyitó után a közös bemelegítés következett, melyet két egykori diákunk tartott? Bella Krisztina és Borza Bettina. Ezután az alsó tagozatosok évfolyamonként játszották a nagy sikernek örvendő „Védd a várat!” elnevezésű  ügyességi játékot. A gyerekek többsége láthatóan jól érezte magát és nagy lelkesedéssel próbálták a legjobb teljesítményt nyújtani. Ezalatt a felsősök jól koordinált állomásokon tették próbára tudásukat az egészség terén. Különböző szórakoztató, ugyanakkor figyelmet igénylő feladatokban vettek részt a nebulók. Az izgalmas tevékenységek, mint a Szupertüsszencs, Okostányér, Puzzle, Gémkapocs-fűzés, Kerékpáros ügyességi verseny, Távolugrás és a Sulirendőr gazdagították a gyerekek tudását és erősítette közösségüket.

A tízórai szünet után az alsósok és felsősök programja megcserélődött, ezáltal minden kisdiák részt vehetett az összes programban.

A nap zárásaként következett az oklevelek és a civil szervezetek ajándékainak kiosztása.

A sportnapon nagyon jól átgondolt, szórakoztató, minden izmot megmozgató programokon vehettünk részt, amelyek kicsiknek, nagyoknak egyaránt kellemes élményt nyújtott.

Köszönjük a megvalósításban való közreműködést az orosházi Egészségfejlesztési Irodának, a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának, a Magyar Autóklub Nagyszénási Szervezetének, az Orosházi Rendőrkapitányság munkatársainak: Tari Ferencnek és Nagy Tamásnak,  és Nagy Dorina szociális segítőnek.

Köszönjük a Forintos Alapítványnak, a Fejlódó Nagyszénásért Egyesületnek és az Összetartozunk Szociális Alapítványnak és a Magyar Autókloub Nagyszénási Szervezetének a felajánlásokat, mellyel megörvendeztethettük a gyerekeket.

DSCN5644 DSCN5727 DSCN5763 DSCN5771 DSCN5858 DSCN5696 DSCN5860

Kondorosi Területi Szavalóverseny

IMG_8692_v

Iskolánk alsó tagozatos tanulói 2019. április 15- én Kondoroson, Területi Szavalóversenyen vettek részt. Az immár hagyománnyá vált versenyt 11. alkalommal rendezték meg. A környező településekről, Békésszentandrásról, Kétsopronyból, Csabacsűdről és Nagyszénásról érkeztek a diákok a rendezvényre. Igen erős mezőnyben tanulóink az alábbi eredményeket érték el:

Kulcsár Anna Helga 3. a osztályos tanuló I. hely

Kulcsár Tibor Botond 1. osztályos tanuló I. hely

Vastag Veronika 2. b osztályos tanuló III. hely.

 

Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanító néniknek!

                                                                                                   Tarné Nagy Zsuzsanna

                                                                                              alsós munkaközösség-vezető

Nagyszénás, 2019. 04. 19.
IMG_8692_v IMG_8668 IMG_8667 IMG_8659_v IMG_8645 IMG_8647