2017/2018-es tanév

Mesterségek Napja

Képkivágás

Mesterségek napja az iskolában

2018.március 10-én iskolánkban tanítás nélküli munkanap keretében egy különleges program résztvevői voltak az alsó és a felső tagozat diákjai, pedagógusai az „EFOP 3.3.7-17-2017-0011 Informális és nem formális tanulási lehetőségek kiaknázása a Békéscsabai Tankerületi Központ intézményeiben” elnevezésű pályázat keretében.

Az alsó tagozaton 9 órától került sor a márciusi iskolagyűlésre, melynek témája az igazmondás volt, átvehették a tanulók az Adventi rajz- és szépírópályázaton elnyert jutalmukat, 5 tanuló értékes ajándékcsomaggal térhetett haza, kiosztottuk a Czabán tanulmányi verseny helyezettjeinek járó okleveleket és jutalomkönyveket is, majd az Olvasni jó! című iskolai versenyünk eredményhirdetésére került sor.

Tanulóinkat öt csoportra osztottuk, akik állomásról állomásra haladtak tanítóik vezetésével. Volt kokárdakészítés (madárka, tulipán és virág), megismerhették a kovácsmesterség rejtelmeit. Erre a napra munkagépeket is hívtunk azért, hogy tanulóink a mezőgazdasági gépekkel, daruval is megismerkedjenek. A rendőrautóba is beülhettek a diákok valamint a rendőr bácsik hoztak számukra testpáncélt, rohamsisakot, lövedékálló mellényt, gumibotot és bilincset. Az ügyesebbek megnézték az ujjlenyomat vevő fóliát és a szagrögzítőt is. A védő nénik színvonalas előadás keretében ismertették meg gyerekeinkkel a látás, hallás vizsgálat menetét, a csecsemőgondozás lépéseit, valamint az egészséges táplálkozás főbb szabályait is megbeszélték a gyerekekkel. Közösen elkészítették a diákok a táplálékpiramist, így a gyakorlatban is alkalmazták a tanultakat. A nap fénypontja a helyi születésű Hidvégi Béla világvadász kiállításának megtekintése volt. Nagyszénástól a Pantheonig jutott el világhírű vadászunk. Trófeagyűjteménye értékes darabjait tekinthettük meg Nagyszénáson a kulturális központban.

A felső tagozat is megtelt a különböző szakmák képviselőivel. Iskolánkba látogatott a szentesi II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, a Gyulai Szakképzési Centrum két intézménye: az orosházi Kossuth Lajos Szakképző Iskola és a szarvasi Székely Mihály Szakgimnázium és Szakközépiskola, valamint a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai. Mindannyian azzal a céllal érkeztek, hogy az általuk interaktívan bemutatott szakmák iránt minél több diák érdeklődését felkeltsék, segítsék tanulóink eligazodását a szakmák világában.

  

Farsang az alsó tagozaton

farsang alsó

Farsangi rendezvény az alsó tagozaton

2018.március 2-án pénteken tartottuk meg összevont rendezvényünket a Kulturális Központban. A mulatságot két héttel korábbra terveztük, de az iskolán végig söprő betegséghullám miatt el kellett halasztanunk. A jelmezbe öltözött apróságok mellett színes és ötletes osztályprodukciókat láthattunk. Vendégünk volt a nagyszénási Hip-Hop tánccsoport, akik előadásukkal elkápráztatták a közönséget. Arcfestés is várta a gyerekeket, valamint a tombolán is szerencsét próbálhattak kicsik és nagyok egyaránt. A nyereménytárgyak és a farsang lebonyolításának anyagi költségét a Forintos Alapítvány támogatta, amit ezúton is köszönünk. Másik fő támogatónk Kukláné Erzsike néni és a konyha dolgozói, akik ingyen biztosították számunkra a farsangi fánkot, nekik is köszönet a sok finomságért. A vigadalom végén kihúztuk a főnyereményt, a tortát, amelyet Lestyán Sára 1. b osztályos tanuló nyert meg. Így a hagyományainkhoz híven jövőre ő hozza a farsangi főnyereményt. Köszönetet mondunk még azoknak a szülőknek, akik felajánlásukkal, vagy egyéb módon segítették a gyermekek és a pedagógusok munkáját valamint a kollégáknak is a kiváló csapatmunkáért!

                                                                                   Rikkerné Filó Beáta

Farsang a felső tagozaton

IMAG0783

2018. 02. 23-án rendeztük meg iskolánkban a felső tagozatosok farsangját. A rendezvényt Borza Bettina aerobik bemutatója nyitotta meg. Az osztályok izgatottan várták, hogy bemutathassák zenés – táncos produkciójukat, amire már hetek óta készültek. Az előadások sorrendjét a diákönkormányzat képviselői már korábban kisorsolták.

A sok gyakorlásnak köszönhetően színes, látványos összeállítással szórakoztatták az osztályok a közönséget. Köszönetet mondunk az osztályfőnököknek a műsorszámok betanításáért, a szülőknek pedig az előadáshoz nyújtott segítségért.

A zsűri az alábbi kategóriák szerint értékelte a látott műsorszámokat:

5.a legkreatívabb műsorszám

5.b legjobb zeneválasztása

6.a legjobb tánc

6.b legjobb koreográfia

7.a legszórakoztatóbb előadás

7.b leghumorosabb produkció

8.a legjobb jelmez

8.b legfelkészültebb osztály

 

Köszönjük a Forintos Alapítványnak, hogy anyagilag is támogatta a farsangot, és Kukla Imréné Erzsike néninek, hogy idén is kaptak a gyerekek finom farsangi fánkot. Köszönjük a szülői munkaközösségnek, hogy biztosította a büfét a rendezvény ideje alatt.

A farsangot záró diszkó is nagyon jó hangulatban telt, köszönhetően Tusjak János rendszergazdának, aki a gyerekek kívánságlistája alapján állította össze a zeneszámokat.

Nagyszénás, 2018. 02. 23.                                                     Ráczné Gálik Márta

A kommunizmus áldozatainak emléknapja

DSCN1066

Február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja Magyarországon. A szovjet megszálló hatóságok 1947-ben ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Kisgazda Párt főtitkárát. Az ő meghurcolásának dátuma vált Magyarországon emléknappá, amikor is a kommunista diktatúrák megszámlálhatatlan vétkeiről beszélünk. Ebben a tanévben a 8. b osztály adta a műsort az iskolában és a községi ünnepségen is. A történelmi tények után a tanulók verssel zárták a műsort. Felkészítő nevelő Kunstár Anna.

Czabán-napi tanulmányi versenyek az alsó tagozaton

Czabán-napi tanulmányi versenyek az alsó tagozaton

2018.február 23-án tartottuk az alsó tagozaton az immár hagyománnyá vált Czabán tanulmányi versenyeinket. A tanulók 1-4. osztályig versenyezhettek rajzból, 2. évfolyamtól kezdődően olvasás, matematika, helyesírás versenyen mérhették össze tudásukat a diákok. A 3. és 4. osztályosaink környezetismeretből, a 4. évfolyam tanulói még angolból, németből és informatika tantárgyból is versenyezhettek. Izgalmas, élményekkel teli nap volt, köszönet a pedagógusoknak a verseny lebonyolításért.

                                                                                                          Tarné Nagy Zsuzsanna

Kazinczy szép magyar beszéd verseny

IMAG0720[1]

2018. február 16-án két tanuló képviselhette iskolánkat a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd versenyen: Hódi Nikolett 5. b és Kabai Vanda 7. a osztályos diákok. Minden versenyzőnek készülnie kellett egy saját szöveggel, először ezt mutatták be a zsűrinek és a közönségnek. A szünet után a tanulók egy külön teremben ismerkedtek meg az idegen szöveggel, majd szintén a zsűri és a közönség előtt olvasták fel.

Tanulóink felkészülten, hibátlanul olvasták el a versenyszöveget, ennek eredményeként Hódi Nikolett II. helyezést, Kabai Vanda VI. helyezést ért el. Az izgalomakkal teli napot egy cukrászdában zártuk.

Köszönet a felkészítő pedagógusoknak: Ráczné Gálik Mártának és Kunstár Hajnalkának.

7. évfolyam látogatása az Öveges Laborban

2018. február 6-án 14 fő 7. osztályos tanulóval látogatást tettünk a szarvasi Öveges Laborban. A gyerekek egy fizika, egy biológia és két kémia órán vettek részt.

A fizika órán Newton törvényeit ismerhették meg a gyerekek kísérletek során. Látták a „légpárnás autó” működését, kísérleteztek kártyával, pénzzel, üvegpohárral, karácsonyfa dísszel és görkorcsolyával is.

Logo Számítástechnikai tanulmányi verseny

IMG_1097

Magyar Kultúra Napja

kultúra napja

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Csekén, így ezen évforduló tiszteletére és emlékére ezen a napon van a magyar kultúra napja.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

A 8. évfolyam látogatása az Öveges Laborban

2018. január 9-én 14 fő 8. osztályos tanulóval látogatást tettünk a szarvasi Öveges Laborban. A gyerekek egy fizika, egy biológia és két kémia órán vettek részt a jól felszerelt tanteremben.

A fizika órán a légnyomással ismerkedhettek meg, majd a tananyaghoz kapcsolódó kísérleteket végezhették el, melyet előtte bemutattak nekik. Kipróbálhatták a „magdeburgi féltekék-et” is, amelyet nekik sem sikerült szétszedni.