Mesterségek Napja

Képkivágás

Mesterségek napja az iskolában

2018.március 10-én iskolánkban tanítás nélküli munkanap keretében egy különleges program résztvevői voltak az alsó és a felső tagozat diákjai, pedagógusai az „EFOP 3.3.7-17-2017-0011 Informális és nem formális tanulási lehetőségek kiaknázása a Békéscsabai Tankerületi Központ intézményeiben” elnevezésű pályázat keretében.

Az alsó tagozaton 9 órától került sor a márciusi iskolagyűlésre, melynek témája az igazmondás volt, átvehették a tanulók az Adventi rajz- és szépírópályázaton elnyert jutalmukat, 5 tanuló értékes ajándékcsomaggal térhetett haza, kiosztottuk a Czabán tanulmányi verseny helyezettjeinek járó okleveleket és jutalomkönyveket is, majd az Olvasni jó! című iskolai versenyünk eredményhirdetésére került sor.

Tanulóinkat öt csoportra osztottuk, akik állomásról állomásra haladtak tanítóik vezetésével. Volt kokárdakészítés (madárka, tulipán és virág), megismerhették a kovácsmesterség rejtelmeit. Erre a napra munkagépeket is hívtunk azért, hogy tanulóink a mezőgazdasági gépekkel, daruval is megismerkedjenek. A rendőrautóba is beülhettek a diákok valamint a rendőr bácsik hoztak számukra testpáncélt, rohamsisakot, lövedékálló mellényt, gumibotot és bilincset. Az ügyesebbek megnézték az ujjlenyomat vevő fóliát és a szagrögzítőt is. A védő nénik színvonalas előadás keretében ismertették meg gyerekeinkkel a látás, hallás vizsgálat menetét, a csecsemőgondozás lépéseit, valamint az egészséges táplálkozás főbb szabályait is megbeszélték a gyerekekkel. Közösen elkészítették a diákok a táplálékpiramist, így a gyakorlatban is alkalmazták a tanultakat. A nap fénypontja a helyi születésű Hidvégi Béla világvadász kiállításának megtekintése volt. Nagyszénástól a Pantheonig jutott el világhírű vadászunk. Trófeagyűjteménye értékes darabjait tekinthettük meg Nagyszénáson a kulturális központban.

A felső tagozat is megtelt a különböző szakmák képviselőivel. Iskolánkba látogatott a szentesi II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, a Gyulai Szakképzési Centrum két intézménye: az orosházi Kossuth Lajos Szakképző Iskola és a szarvasi Székely Mihály Szakgimnázium és Szakközépiskola, valamint a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai. Mindannyian azzal a céllal érkeztek, hogy az általuk interaktívan bemutatott szakmák iránt minél több diák érdeklődését felkeltsék, segítsék tanulóink eligazodását a szakmák világában.

   A Kossuth Lajos Szakképző Iskola pedagógusai és diákjai bemutatták a női szabó, a fodrász, és az egészségügyi szak alapjait. A „szabóságra” többnyire lányok látogattak el, és mindenki készített magának egy textil nyakláncot, illetve megismerték a különböző varrógépek működését. A fodrász szaknál igazi mestermű frizurák készültek hajbesütés, fésülés, és fonás által. Az egészségügyi tanteremben pedig képet kaphattak a tanulók szervezetük egészségi állapotáról, megmérethették vércukorszintjüket és megismerték az újra élesztés alapjait.

   A Székely Mihály Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusai és diákjai elhozták bemutatni kereskedő, vendéglátó, informatika és pedagógia szakirányú képzéseiket. A kereskedelmet tanuló diákok bemutatták az ajándékcsomagolás csínját-bínját, az informatika terület inkább a fiúkat érdekelte, a vendéglátás szakirány diákjai megmutatták a pincérkedés alapjait. A pedagógiai területen kérdőíveket tölthettek ki a diákok, de elsajátíthatták a furulyázás alapjait is. Örömmel láttuk, ahogy a fiúk is nagy érdeklődéssel megtanulták a „Hinta-palinta” című gyermekdalt eljátszani.

         A Szakszolgálat munkatársai kérdőívekkel érkeztek, melyekből megtudták tanulóink, hogy jelenleg milyen irányba indulhatnak el a pályaválasztás útján.

A tornaterem ezen a délelőttön a honvédség területe volt. Itt igazán ki vehették részüket diákjaink a katonaság mindennapjaiból: fegyverbemutató, rohamsisak és mellény használata, sebesült bajtárs hordágyon szállítása és sok-sok érdekes történet várta őket az ajándékok mellett.

Minden osztály körbejárta az elhozott szakmákat osztályfőnökük vezetésével. Bátran kérdezhettek az őket érdeklő szakmákról. A mesterségek bemutatkozása közben megtartottuk márciusi iskolagyűlésünket is, amelynek témája kapcsolódott a napi aktualitáshoz: Pályaválasztás helyett pályaorientáció. Kunstár Hajnalka intézményvezető-helyettes több oldalról megközelítve világított rá, hogy milyen fontos is a diákok számára a továbbtanulás helyes megválasztása.

A záró program Kristofóri Balázs hadnagy előadása volt, amellyel még inkább kedvet szerzett a honvédségi pálya iránt, illetve a nyári táboruk bemutatása szintén nagy sikert aratott.

A nap a sok érdekes és munkáltató foglalkozások után hamar eltelt. Ahogy Závogyán Judit intézményvezető asszony is mondta záróbeszédében, nagyon reméljük, hogy a Mesterségek napja diákjaink számára is sikeres volt, hogy kaptak egy kis ízelítőt az őket érdeklő mesterségről, hogy aki még nem tudja, milyen irányba is induljon el, az most egy kis rálátást nyert.

Ezen a napon tanulóink számára igyekeztünk sok élményt nyújtani és megmutatni nekik, hogy milyen mesterségek közül válogathatnak, ha pályaválasztás elé kerülnek, és leszögezhetjük, hogy ez a nap minden tekintetben különleges volt.

Köszönjük minden hozzánk ellátogatott intézmény vezetőjének, pedagógusainak, diákjainak ezt a tartalmas, érdekes és izgalmas bemutatkozó napot. Köszönjük a rendőrség, a védőnők, a NAKK közreműködését, illetve köszönetet mondunk Kaczkó Isvánné, Erzsike néninek, Laszli Zoltánnak, Benkő Antalnak és munkatársának, Süle Árpádnak, Nagy Attilánénak, Nagy Tamás főtörzszászlósnak, Ozsváth Zsuzsanna intézményvezetőnek, Benczúr Istvánné intézményvezetőnek és Verasztó Józsefnek, hogy segítségükkel igazi élményeket tudtunk adni tanulóinknak.

Képkivágás 1 2 3 4 5 6 DSCF3505 DSCF3384
DSCF3353
DSCF3349
DSCF3369