Versenyek

Kistérségi biológiaverseny

2023. 02. 24-én rendezte meg az Orosházi Táncsics Mihály Ginmázium és Kollégium a kistérségi biológiaversenyt 7-8. évfolyamos diákoknak, melyen iskolánkat Zamba Inez 7. osztályos tanuló képviselte. A verseny két részből állt: egy magyarországi nemzeti parkokról szóló tesztből és egy feladatlapból. A versenyzőknek 60 perc állt rendelkezésükre a feladatok megoldására. A közel 30 fős 7. évfolyamos mezőnyből Inez III. helyezést ért el, melyhez szívből gratulálunk neki és felkészítő pedagógusának is, Szabóné Nyári Erikának!

Czabán tanulmányi verseny a felső tagozaton

“A tudni vágyás legbensőbb igényünk. Min­den út jó, ami hozzá vezet.”
(Michel de Montaigne)
2023. 02. 20-23. között rendeztük meg a felső tagozaton a Czabán tanulmányi versenyt, melyen tanulóink összemérhették tudásukat. Délelőtt és délután zajlottak a versenyek majdnem minden tantárgyból. Az eredményhirdetésre 2023. 02. 24-én került sor a felső tagozat aulájában. Gratulálunk versenyzőinknek és a helyezetteknek, akik oklevelet és jutalomkönyvet vehettek át a Békéscsabai Tankerületi Központ jóvoltából, pedagógusainknak pedig köszönjük a verseny megszervezését és lebonyolítását!

Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Verseny területi forduló

Február 2-án rendezték meg a Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Verseny területi fordulóját, amelyen iskolánkat két tanuló is képviselte. A versenyzők az első fordulóban korosztályuknak megfelelő 20-25 soros ismeretlen szöveget kaptak, melyet rövid felkészülés után olvastak fel a zsűrinek. A második fordulóban már azt a szöveget olvasták, melyet magyartanárukkal begyakoroltak. Az eredményhirdetést nagy izgalommal várták, és büszkék vagyunk, mivel Kiss Réka 6. osztályos tanuló III. helyezést (felkészítő pedagógus Bracsok-Ajtai Andrea), míg Cseh Pálma Krisztina 7. osztályos tanuló II. helyezést ért el (felkészítő pedagógus Kunstár Hajnalka)!

Kazinczy Szép Magyar Beszéd helyi forduló

A Kazinczy Szép Magyar Beszéd versenyen minden évben részt vesznek diákjaink. A területi verseny előtt 2023. 01. 15-én rendeztük meg a helyi válogatót, melynek eredményeként az 5-6. évfolyamot Kiss Réka 6. osztályos, míg a 7-8. évfolyamot Cseh Pálma Krisztina 7. osztályos tanuló képviselheti iskolánkat a megmérettetésen.

Kiskun Kupa id. Besze László Emlékverseny – május 21.

Iskolánk néhány tanulója a Nagyszénás SE Diák Birkózó Klub színeiben részt vett a Kiskun Kupa id. Besze László Emlékversenyen 2022. május 21-én.
A közel 350 induló részvételével zajló versenyen az alábbi eredmények születtek:

Gyermek korosztály:

Benyó Petra 3.b  38 kg II.helyezett

Szuszán Tibor Tamás 3.a  32 kg II. helyezett

Biró Noel Krisztián 2.b  35 kg III. helyezett

Diák II.:

Ujlaky András 4.o  35 kg

Diák I.:

Ács Dávid 5.o  32 kg III. helyezett

Ács Adrienn 5.o  40 kg III. helyezett

Gratulálunk a résztvevőknek, és további szép eredményeket kívánunk!

„MateQuiz”

Matematika csapatversenyen vettek részt a felsős, matematikában tehetséges 5. és 6. évfolyamos tanulóink 2022. május 12-én. A verseny a békéscsabai, Jankay Tibor Két Tannyelvű Általános Iskola szervezésében zajlott le. A csapatok logikai, gondolkodtató, matematikai feladatokat kaptak kvíz kérdések formájában, fejlesztve az együtt gondolkodást, a számolási készséget, matematikai gondolkodást az ellenőrzést és önellenőrzést.
A csapat tagjai:
Balogh Roland, Kiss Réka (5. osztály), Szilágyi Ádám és Zalai Zsófia (6. osztály)
Csapatunk az 5. helyen zárta a versenyt.
Köszönjük az Önkormányzatnak, hogy eljuttattak minket a helyszínre.

X. KORTÁRS VERSMONDÓ VERSENY KÁRPÁT-MEDENCEI DÖNTŐJE

,, A gyereknek természetesebb tápláléka a vers, mint a próza. A kép színesebb, ha rímmel jön, s amit el nem mond a mondat, megértet a ritmus.”
Németh László
A Békéscsabai Jókai Színház és a Csabagyöngye Kulturális Központ támogatásával – a pandémiára való tekintettel – ebben a tanévben is online formában rendezték meg a versszerető gyerekek fesztiválját.
A „főszereplő” Tóthárpád Ferenc mellett, az eddigi döntőkön már szereplő költők közül kérték fel zsűrizni a volt zsűri elnököket, betűrendben: K. László Szilviát, Mentovics Évát, Nagyálmos Ildikót, Vesztergom Andreát.
A versenyző gyerekekről videofelvételt készítettünk, amit feltöltöttünk egy megadott felületre.
A Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola alsó tagozatáról 30 tanuló szavalatát küldtük be a versenyre. Az eddigieknek megfelelően arany – ezüst – bronz minősítést kaptak a résztvevők.
Videóüzenetben kihirdették az eredményt, melyet a gyerekkel közösen néztünk meg délelőtt az iskolában. Gratulálunk a minősítésekhez!

Országos siker a Komplex Művészeti Vetélkedőn, Szolnokon

A Szolnoki Fiúmei Úti Általános Iskola idén újra meghirdette egész napos, országos, fesztiválhangulatú alkotóversenyét, a Komplex Művészeti Vetélkedőt. A vetélkedő keretein belül egy előre megadott témában, négy különböző alkotói műfajban – a képzőművészek három, a számítógépes grafikusok két, a fogalmazók egy korcsoportban – mérhették össze tehetségüket, felkészültségüket. Az idei téma az „Összetartozás” volt. Iskolánkat Biró Regina, Hári Luca, Cseh Pálma Krisztina és Borsi Anna képviselte grafika és festészet kategóriában, szobrászatban pedig Zamba Inez, Czabai Kira, és Hlobocsányi Bettina. Mindannyian tagjai a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nagyszénási csoportjának. Csapatunk szép sikerekkel tért haza. Zamba Inez az 5-6. osztályosok között első, Czabai Kira a 7-8. osztályosok között második és ugyanitt Hlobocsányi Bettina harmadik helyezést ért el. Hári Luca rajza különdíjat érdemelt.

Mendöl Tiborra emlékeztünk

Mendöl Tibor földrajztudós 1905. május 5-én született Nagyszénáson. Iskolánk minden évben koszorúzással emlékezik szülőházánál. A mai napon azonban nemcsak az iskolások voltak jelen, hanem több szervezet is képviselte magát. Iskolánk furulyásai Bartók Béla népdalcsokrából adtak elő részletet, majd ünnepi beszédet mondott dr. Blahó János az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium igazgatója, a Mendöl Tibor Emlékbizottság elnöke, aki felidézte Mendöl Tibor életútját, iskoláit, munkásságát.

Makettkészítő verseny

A MIRA Csillagászati Szakkör makettkészítő versenyén vett részt április 8-án, délután néhány lelkes és kreatív tanuló. A diákok, próbára téve képzeletüket és kreativitásukat, három téma közül választhattak. A délután során mértek, fúrtak-faragtak, festettek, ragasztottak segítővel vagy a nélkül, és nagyon ötletes alkotások születtek kezeik által.