2022/2023 – as tanév
Hétfői nap kicsit másképp…
Sportnap a felső tagozaton
2023. június 12-én rendeztük meg a sportnapot a felső tagozaton. Az osztályok együtt töltötték a napot. Volt itt minden: focizás, futás, játszóterezés, biciklizés, határtúra, fürdőzés, pingpongozás, kártyázás, fagyizás. Az osztályfőnökök igazi közösségi napot szerveztek!
„LokoMatek”
Osztálykirándulás és pizsamaparty
A 8. b osztály úgy döntött, hogy ebben a tanévben nem megy messze kirándulni. Célpontjuk a település volt. Délelőtt folyamán üzemlátogatáson vettek részt a Styecz kertészetben és a Toolex fémfeldolgozó Kft-nél. A két csúcstechnológiával dolgozó cég megtekintése után mindenki hazament pihenni, és este visszatértek az iskolába egy pizsamapartyra. Készítettek vacsorát, azt elfogyasztották, majd társasjátékkal, kártyajátékkal, hálózsákban futással, bújócskával telt az este. Éjjel horror-vígjátékkal borzolták a kedélyeket, majd a hajnali órákban sikerült mindenkinek elaludni. Különös, de elmondásuk szerint sosem érezték még ilyen jól magukat az iskolában.
Sakkverseny
Hétvégén rendezték meg a II. Baranyai Szabolcs Tehetségkutató gyermek és ifjúsági sakk emlékversenyt Hajdúszoboszlón, ahol iskolánkat Balogh Roland 6. osztályos tanuló képviselte, aki kategóriájában a III. helyezést érte el. Gratulálunk neki és felkészítőjének, Liska Jánosnénak.