Farsang a felső tagozaton

Farsang a felső tagozaton

„Farsang faggyal érkezett,
Tánccal temettük a telet.”

 

A farsang szó hallatán szinte mindenkiben az álarcosbálok, táncos mulatságok hangulata, a jelmezes felvonulások színes kavalkádja elevenedik meg. Ha farsang, akkor móka, kacagás, no meg persze bőséges evés, ivás. A farsang évszázadok óta tartó, évenként ismétlődő ünnepsorozat, mely a vízkereszt napjától a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig tart.

Ebben a tanévben iskolánk felső tagozatán 2019. 02. 22-én rendeztük meg a farsangi mulatságot. Az előkészületek hetekkel korábban elkezdődtek, hiszen minden osztály zenés, táncos produkcióval készült, és a gyerekek izgatottan várták, hogy bemutathassák a produkciójukat. Az előadások sorrendjét a diákönkormányzat képviselői sorsolták ki Bracsok- Ajtai Andrea irányítása mellett, valamint segítették a program technikai lebonyolítását. Az aulát Ráczné Gálik Márta és a 7. b osztály díszítette fel az alkalomhoz illően.

A rendezvényt Kunstár Hajnalka igazgatóhelyettes nyitotta meg, aki üdvözölte a megjelent szülőket, vendégeket. Ezt követően átadta a szót Szabóné Nyári Erika igazgatóhelyettesnek, aki köszöntötte Závogyán Judit intézményvezető asszonyt és a zsűri tagjait: Nagy Attiláné alpolgármester asszonyt, dr. Ugró Éva iskolaorvost, Kabainé Cseresnyés Ágnest, a Forintos Alapítvány és a szülői munkaközösség elnökét, Kukla Imrénét, a napközi konyha vezetőjét és Kunstár Hajnalka igazgatóhelyettest.

A sok gyakorlásnak köszönhetően színes, látványos összeállítással szórakoztatták az osztályok a közönséget. Köszönetet mondunk az osztályfőnököknek a műsorszámok betanításáért, a szülőknek pedig az előadáshoz nyújtott segítségért.

 

A zsűri az alábbi kategóriák szerint értékelte a látott műsorszámokat:

5. o. legjobb zeneválasztás

6. a legjobb jelmez

6. b legsportosabb osztály

7. a  leghumorosabb produció

7. b legjobb koreográfia

8. a legfelkészültebb osztály

8. b legszórakoztatóbb előadás

 

Köszönjük a Forintos Alapítványnak, hogy anyagilag is támogatta a farsangot, és Kukla Imréné Erzsike néninek, hogy idén is kaptak a gyerekek finom farsangi fánkot. Köszönjük a szülői munkaközösségnek, hogy biztosította a büfét a rendezvény ideje alatt.

A farsangot záró diszkó is nagyon jó hangulatban telt, köszönhetően Tusjak János rendszergazdának, aki a gyerekek kívánságlistája alapján állította össze a zeneszámokat.

 

Nagyszénás, 2019. 02. 22.

                                                   Ráczné Gálik Márta