December közepén látogatóba érkezett a 7.a osztályba Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. A látogatás oka az volt, hogy az osztályommal együtt egy közösen készített jelképes ajándékkal igyekeztünk felvidítani Csöpi nénit, aki egy Facebook-os bejegyzésében vallott arról, hogy milyen nehezen tudja feldolgozni férje halálát: „ Majdnem 60 éves vagyok, és senki sem készített fel arra, hogy mit kezdjek a halállal és a hirtelen rám szakadt gyásszal. És embertársaimat sem készítette fel senki, hogy mit kezdjenek a gyászolóval, velem.. Miért nem beszélgetünk a gyerekeinkkel a halálról, a szeretteink elvesztése utáni megfogalmazhatatlan fájdalomról? Pedig kellene.”

Sajnos az osztályomban már több gyermek is átélte a megfogalmazhatatlant: a szülő, a szülők elvesztését. Azt javasoltam a gyerekeknek, hogy Csöpi nénit egy a nyelvtankönyveiből épített karácsonyfával lepjük meg. A gyerekek ötlete alapján alakult ki a végső forma, amelyet lefényképeztem, és néhány gondolat kíséretében elküldtem Széplaki Erzsébetnek, akinek könyvein gyerekek és pedagógusok generációi nőttek fel a mi iskolánkban is. Csöpi válaszában azt írta, hogy köszöni nekünk élete legszebb karácsonyfáját, melynek fotóját kinyomtatta, és az íróasztala mellé rakta.

Néhány nap elteltével mi kaptunk tőle karácsonyi meglepetést. Megírta, hogy Orosházára készül, és szeretne minket is meglátogatni. December 13-án meg is érkezett a felső tagozat épületébe, ahol először egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében ismerkedett meg osztályom tanulóival. Mindenkinek hozott ajándékokat. A gyerekek tollat, füzetet, naptárt, csokit, a pedagógusok pedig interaktív módszertani anyagokat kaptak. A bensőséges hangulatú író – olvasó találkozó után az intézményvezető felkérésére az összes felső tagozatos tanulónak beszélt az érzelmek megélésének fontosságáról, az élet és az elmúlás fájdalmas körforgásáról. Megjelenésével, szavaival  bebizonyította, hogy apró dolgokkal is lehet  nagy örömet szerezni, ha tiszta szívvel adjuk.

Hiszem, hogy a gyerekeknek is felejthetetlenek voltak ezek a pillanatok, hiszen számukra ettől a perctől kezdve „megtestesült” a nyelvtankönyvük, és már nemcsak Széplaki Erzsébet nevét látják a könyvükön, hanem az ÉRZŐ EMBER, a PEDAGÓGUS is megjelenik lelki szemeik előtt.

Amikor a decemberi napsütésben kikísértük vendégünket, Csöpi boldogan mondta, hogy még a nap is kisütött a kedvünkért. De én tudom, hogy akkor és ott, az aulában, a rendkívüli iskolagyűlésen nemcsak a napsugarak világították meg a feldíszített karácsonyfát, hanem a szeretet fénye is, amely az ő lelkéből és szavaiból sugárzott minden gyermekre.

Boldogok vagyunk, ha a mi kis szeretet- és emlékmorzsáinkkal egy picit is segíteni tudtunk abban, hogy egy ilyen nagyszerű ember újra megerősíthesse önmagát, mert „ A hősök nem születnek, hanem megépülnek.”