Szavalóverseny az alsó tagozaton

,, A gyereknek természetesebb tápláléka a vers, mint a próza. A kép színesebb, ha rímmel jön, s amit el nem mond a mondat, megértet a ritmus.”

Németh László

 Az alsó tagozaton 2023. március 29-én tartottuk az immár hagyománnyá vált szavalóversenyünket. Minden évben április 11. előtt, a költészet napja alkalmából rendezzük meg versenyünket. A versenyre az idén több mint 40 tanulónk jelentkezett. A megnyitó után a diákok négy külön zsűri előtt, külön tantermekben adták elő megtanult versüket. A zsűri tagjai iskolánk pedagógusai voltak. Az eredményhirdetésre meghívtuk a szülőket, hozzátartozókat is.  A versmondó verseny célja: a verseken keresztül a kultúra, azon belül az irodalom, költészet iránti érdeklődés felkeltése. A költészet lényege, hogy az érzelmeinkre hasson; ha kell, felvidítson, ha kell, mosolyra fakasszon, ha szükséges helyettünk szóljon, vagy csupán felüdítsen. Gyermekeink szavalata közben mindezt átélhettük, mert nagyon ügyesen szerepeltek. Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanítóknak!

Az alábbi eredményeket érték el tanulóink:

1. évfolyam:

I. Hegedüs Renáta Erika

II. Dobróka Kinga

III. Kiss Luca

Gyöngyösi Fanni Erika

Külön díj: Verók Máté

2. évfolyam:

I. Timár Zamira Lia 2. a

II. Nagy Zora Emma 2. a

Hlobocsányi Vivien Mária 2. a

III. Dán Zsófi 2. a

Simon Gergő 2. b

3. évfolyam:

I. Borza Dorina 3. b

II. Valuk Enikő 3. a

III. Szathmáry Bíborka 3. a

Külön díj: Mag Hanna Zselyke 3. a

4. évfolyam:

I. Dobróka Edina 4. a

II. Tóth Zsófia Csenge 4. a

Menárik Martin András 4. b

III. Farkas Luca 4. b

Kizman Viktória Zoé 4. a

Külön díj: Kulcsár Éva Nóra 4. b