JóPálya – és a Tiéd?

A RAM csapata, azaz Balogh Roland, Benkő Antal, Frák Mátyás a Kós-ban.
A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara JóPálya – és a Tiéd? elnevezésű, fa és építőipar pályaorientációs vetélkedőjén vettek részt iskolánk 8. évfolyamos tanulói. Az első online fordulón résztvevő 17 csapatból a legjobb 10 csapatot hívták be a döntőbe, melyet a Békéscsabai SZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola tanműhelyében rendeztek meg október 24-én.

Az interaktív döntő első feladata egy vízimalom makett összerakása és festése. A második fa- és építőipari eszközök, szerszámok felismerése, illetve méreteik saccolása. A harmadik feladat tapétázás volt. Az utolsó burkoláshoz kötődő feladat során csempedarabokból kellet kirakni és felragasztani nem meglepő módon a Jópálya feliratot. A versenyt a fiúk nagyon ügyesen helytállva az V. helyezés megszerzésével zárták. Köszönjük a rendező Iparkamarának és a lebonyolító Kós Károly középiskolának, hogy ilyen érdekes és színvonalas versenyen vehettünk részt.