JóPálya – és a Tiéd?

A Puszedlik csapata, azaz Győző Aletta, Tatár Klaudia, Vastag Veronika a Zwack-ban
A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara JóPálya – és a Tiéd? elnevezésű, vendéglátás és turizmus pályaorintációs vetélkedőjén vettek részt iskolánk 8. évfolyamos tanulói. Az első online fordulón résztvevő 26 csapatból a legjobb 10 csapatot hívták be a döntőbe, melyet a Békéscsabai SZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskolában rendeztek meg október 22-én.

Az interaktív döntőn 4 feladatot kellett a lányoknak megoldani. Az első helyszínen csirkemellet sütöttek, zöldségekből salátát készítettek és tálalták ezt a 3 fős zsűri elé. A második feladat során egy tortát kellett díszíteniük a Halloween-nek megfelelően. A következő állomáson egyéni feladatként pezsgőt töltöttek poharakba és kreatív szalvétahajtogatás kellett bemutatniuk. A negyedik helyszínen turisztikai feladatlapot kellett kitölteniük. A versenyt a lányok nagyon ügyesen helytállva, a III. helyezés megszerzésével zárták. Köszönjük a rendező Iparkamarának és a lebonyolító Zwack középiskolának, hogy ilyen érdekes és színvonalas versenyen vehettünk részt.