Üzemlátogatás Mezőhegyesen

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatósága pályaorientációs céllal üzemlátogatást, tanüzemi bemutatót szervezett. A szakmai kirándulás célja, hogy bemutassák a 7. és 8. osztályos korosztálynak az agrárgazdaság jelenét, és lehetőséget nyújtsanak a fiataloknak a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmák megismeréséhez, választásához.
A szakmai nap programja 2018. szeptember 20-án, csütörtökön 8 órától 13:30 óráig tartott. A tanulók szállítását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatósága szervezte, így az utazás, a programokon való részvétel és ellátás is ingyenes volt.

Az autóbusz 7:15 órakor érkezett a 7.b, 8.a és 8.b osztályos tanulókért és kísérő nevelőikért. Mezőhegyesre érkezésünkkor a reprezentativ Ménesbirtoki Központban található múzeumba kalauzoltak bennünket, ahol különféle fogatok, társaskocsik, hintók, szánok, szekerek láthatók. Egyedülálló agrártörténeti gyűjteményt tekinthettek meg tanulóink, majd a tárlatvezetés végén szendviccsel, süteménnyel és teával kedveskedtek a vendéglátók a gyerekeknek.

Kilenc órakor a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tornatermében az intézmény igazgatója tartott rövid tájékoztatót az iskola képzési kínálatáról. Ezt követően a tágas udvaron a szakoktatók felügyelete mellett tanulóink kipróbálhatták a traktorvezetést, és lehetőség volt a tanműhelyek meglátogatására is. Innen az iskola melletti lovardába mentünk át, ahol évszázados fák árnyékában lovas oktatás részesei lehettünk, és sétakocsikázásra is elvitték tanulóinkat.

A program végén elsétáltunk a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. Kiállítási Centrumába, ahol a II. NAK Szántóföldi Napok nemzetközi rendezvénysorozata vette kezdetét.  A kiállítás részét képező gépek közül mi az őszi munkákhoz tartozó aratógépek, gépkapcsolatok és berendezések gépóriásait tekintettük meg.

A délelőtt nagyon gyorsan eltelt, a programok nagyon hasznosak voltak, hiszen tanulóink közvetlenül tájékozódhattak a mezőgazdasági pályák lehetőségeiről, a kiállításon pedig betekintést nyerhettek a XXI. századi agrárgépek világába.

 

                                                                                   Ráczné Gálik Márta

Ménesbirtok_Mezőhegyes Lovas bemutató_Mezőhegyes

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

Kiállítás._mezőhegyes II.NAK kiállítás_Mezőhegyes II.NAK kiállítás._Mezőhegyes