„Piros a vér a pesti utcán, munkások – ifjak vére folyt…”

Így szólt az egyik vers az október 23-i műsorban, melyet iskolánk 8. osztályos tanulói adtak elő.
Október 23. nemzeti ünnep – az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a köztársaság 1989. október 23-i kikiáltásának emlékére.
1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki, az akkori eseményeket két narrátor konferálásában hallhattuk, illetve a diákokból álló tömeg jelképezte a forradalom egyetemistáit. A diákok teljes átéléssel adták elő verseiket, szövegeiket október 19-én pénteken az iskolai ünnepségen, majd október 23-án, kedden a községi megemlékezésen is.

Az ünnepi műsort összeállította és a tanulókkal megvalósította Bracsok-Ajtai Andrea pedagógus.