Lázár Ervin program 3. évfolyam

Iskolánk a 2019 / 2020-as tanévben csatlakozott a Lázár Ervin Programhoz, melynek célja, hogy minden 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosítja színházi, cirkuszi és táncelőadások, komolyzenei hangversenyek látogatásának élményét.

Iskolánkból elsőként a 3. évfolyamosok vehettek részt egy kulturális előadáson.

2019. november 20-án indultak a tanulók 3 kísérő pedagógussal Békéscsabára a Jókai Színházba. Kocsák Tibor – Bozsó József: Kukac Kata kalandjai című mesemusicalt tekintettük meg. A tanulóknak nagyon tetszett a Színház épülete, a páholyok, a hangulat, nagy izgalommal várták az előadást.

A mesemusical mondanivalója nagyon időszerű a mai világban. A barátság fontossága, a problémák közös erővel történő megoldása, az egymásra figyelés az életünkben központi szerepet tölt be.

A darab nagy jelentőséggel bírt a tanulók zenei nevelésében, nagyon vidám, dallamos zenék, dalok hangoztak el benne. A szereplők szép beszéde nevelte a gyerekeket az anyanyelv helyes használatára. A szép díszletek, pompás, változatos jelmezek pedig az esztétikai érzékük fejlesztéséhez nyújtottak segítséget.

Köszönjük a lehetőséget a tanulók nevében is, hogy vidám keretek között tanulhattak és szórakozhattak egyben!

 

                                                                                            Zalai Sándorné

DSCF7144 DSCF7145 DSCF7146 DSCF7147 DSCF7148