Jó gyakorlat az iskolában

jo_gyakorlat_az_iskolaban_02

2016. november 9-én a Dél-Békési Tehetségsegítő Tanács szervezésében és a Nyitott iskola, nyitott tanulói társadalom (NTP-HTT-16-0025) elnevezésű pályázat keretében iskolánk két jó gyakorlatot mutatott be annak a 20 érdeklődő intézményvezetőnek, intézményvezető-helyettesnek, pedagógus kollégának, akik jelenlétükkel megtiszteltek bennünket. A rövid köszöntő után a felső majd az alsó tagozaton megtekinthették az iskolagyűlést, amely osztatlan sikert aratott. Az előző tanévben bevezetett iskolagyűlésen az intézmény valamennyi tanulója és nevelője előtt kihirdetésre és elismerésre kerültek azok a tanulók, akik tanulmányi, közösségi, sport vagy művészeti területen kiemelkedő eredményeket értek el, illetve iskolai és községi ünnepségeken szerepet vállaltak. Az iskolagyűlést a nevelés egyik fontos eszközeként használjuk, mintaként a többi tanuló számára, lehetőséget adva nekik is, hogy a következő hónapban bemutathassák képességeiket. Ezután következett a boldogság óra a 7. a osztályban. A Jobb veled a világ Boldogságprogramjához tavaly csatlakozott osztályával Dobrókáné Tóth Olga pedagógus. A program a pozitív pszichológia tudományág kutatásaira épül.

Célja, hogy vezérfonalat adjon ahhoz, hogy a tanulók könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek hatékonyan megbirkózni a problémákkal, valamint a testi-lelki egészségmegtartás tényezőinek tanulmányozására kapjanak gyakorlati lehetőséget.

A program lényege a személyiségfejlesztés és a pozitív életszemléletre való képesség tanítása.

A bemutatóóra után a vendégek betekintést kaptak a megoldásközpontú pedagógia gyakorlatába, melyet Závogyán Judit intézményvezető asszony mutatott be. Az iskolák közötti együttműködésre és a hálózati tanulásra adott lehetőséget ez a nap, amely kellemesen, jó hangulatban telt el.